A blog célja:
1. Interaktív közösségi fórumot biztosítani olyan tanárok, szakértők és menedzserek számára, akik minimális rendszergazdai támogatás mellett, hatásos prezentációk segítségével szeretnék tudásanyagukat átadni közvetlen kontaktus, online és offline kapcsolat útján a célközönségüknek - tanulóknak, kollégáknak, illetve üzleti partnereknek - a XXI. század info-kommunikációs technológiájának alkalmazásával.
2. Az e-tanításhoz, az e-kommunikációhoz és az e-közösségépítéshez szükséges ismeretek megismertetése önálló felkészülés, illetve távoktatási e-kurzus keretében.
A fejlesztőcsapat segítségével megkezdtük egy, az e-tanításhoz és az e-kommunikációhoz szükséges ismeretek elsajátítását szolgáló - tanároknak, szakértőknek és menedzsereknek szóló - távoktatási kurzus tananyagának kidolgozását. Ennek véglegesítése után, szervezett keretek között e-kurzusokat tervezünk tartani.
Ha véleményét szeretné megosztani a fejlesztőkkel, akkor jelentkezzen be portálunkra.
Ha egyetért a blog céljával, és részt kíván venni fejlesztőmunkánkban is, töltse ki a jelentkezési lapot, küldje el nekünk, és rövidesen megkeressük személyre szóló ajánlatunkkal.
A Rendszergazdátlanok csapata


